A halálról őszintén, a jelen időminőség kapcsán

2025. dec. 21. 14:00

Ma éjjel tart a legtovább a sötétség, itt a téli Napforduló ideje.

Ezért egy mindig aktuális témát hozok, ami a lezárásról szól. Mert örök körforgásban élünk, egyszer mindennek vége szakad. Az életnek is. A természet is alszik és visszahúzódik, ahogy a lélek is. De ez a technikai és uniformizált világ erre nincs tekintettel, ezért belepörgeti az embert a rohanásba. Semmire nincs idő. Nincs egyéniség csak protokollok amiket a társadalmi szokások ránk erőltetnek. Boldog aki ebből ki tud maradni.

Pedig a halál elkerülhetetlenül közeledik és nem vár, ha itt az idő, megtörténik. Nem tudod befolyásolni, megtanulod örökre hogy nincs kontrollod felette. Más tudni és más megélni, más érezni.

Mi történik, amikor meghal az egyik szülőd, az édesanyád?

Nőként írom ezt, más ha édesapja hal meg a lánygyermeknek és más, ha fiú gyereknek hal meg anyja, apja.

Aki még nem temette el egyik szülőjét sem, fogalma nincs milyen folyamatokon kell keresztül menni, mik fognak történni. Nekem sem volt. Próbálsz felkészülni rá, meghallgatod, hogy erre nem lehet, mégis arra gondolsz, hogy de, igen. Hiszen már régóta kíséred egyik betegségből a másikba, elmúlt 80. Tudod, hogy bármikor bekövetkezhet a búcsú. És végül rá kell jönnöd, igazat mondtak, erre tényleg nem lehet felkészülni.

Elindulnak a történések és robot üzemmódba kapcsolsz. Nincs idő és energia érezni, csak cselekedni, menteni, ott lenni. Az agyad és a lelked szinte külön válik, tudod, de nem fogod fel.

Saját megélést keveset lehet olvasni a halálról, mert ez egy nagy tabu téma. Az emberek kerülik, mintha velük sosem történhetne meg. Magánügy, nem tartozik senkire. Ez igaz is, de mégis ha többet beszélnénk erről, az segíthetne másoknak. Mert ilyenkor nagyon magunkra maradunk a lelkünkkel, kérdéseinkkel és gondolatainkkal. Azt hisszük csak nekünk ilyen nehéz, elbizonytalanodunk, hogy velünk van a baj. Másnak biztosan könnyebb. Nem merünk beszélni a fájdalmunkról, magunkba zárkózunk, félünk, hogy nem értenek meg.

Régen a közösség és a család együtt gyászolt, kialakult szokásrend szerint történtek az események. Mindennek meg volt az ideje. Három nap alatt elsiratták a halottat, eltemették és az élet ment tovább, mert muszáj volt.

Mi van most? Kórház, papírok, prefektúra, bürokrácia, iszonyat árak.

Kérdések, amikre sosem gondoltál.

Milyen ruhában temessük el, Ő mit szeretne, milyen fényképet tegyünk ki. Gyászjelentés és gyászbeszéd mit tartalmazzon, kit hívjunk meg a halotti torra, már ahol tartanak.

Ezek jelentéktelennek tűnnek, de akkor ott abban a helyzetben nagyon megterhelőek.

A halotti bizonyítvány kiadási határideje 60 nap! Amit ki is maxol a hatóság, elképesztően frusztráló. Majd amikor már megnyugodnál kicsit, több hét múlva megkapod, benne a leírással, mi volt az alapbetegség, mi volt a halál közvetlen és közvetett oka. Mindezt egy jelen korban A/4-es indigós másodpéldányon, hogy alig tudod kisilabizálni. Amikor sikerül, rögtön jön a kérdés, ezt vajon ha tudta az orvos, miért nem mondta? Újra előjönnek a képek és érzelmek, minden kezdődik elölről...

Majd a születésnap, halottak napja, karácsony és minden péntek, amikor meghalt. És minden csütörtök, amikor a temetés volt.

Ezek csak a fizikai történések, amikkel valamit kezdeni kell. És még támogathatod az apukádat is, aki itt maradt és 62 évet élt le anyuddal. Aggódás érte, hogy kibírja, hogy túlélje, hogy ne roppanjon össze teljesen.

Hagyatéki eljárás szóba sem került még, de amikor megérkezik a felszólítás nyilatkozattételre...más sem hiányzott már.

Itt egy általános lefolyásról van szó, nincs benne ha elhanyagolják a haldoklót, nincsenek itt a kórházi rettenetek, a harcok a gyógyulásért. Váratlan dolgok, hogy hőségriadó van épp, vagy irdatlan hideg, kórházi zárlat, légkondicionáló nélküli betegszállítók, lelketlen nővérek, mosoly álcája mögé bújva, amit sosem gondolnál. Megtévesztve az amúgyis védtelen lelkedet.

A bűntudat, hogy miért nem szóltál, pedig pontosan tudod, hogy amikor éjjel ott hagyod a kiszolgáltatott helyzetben a hozzátartozód, nem mered megtenni, hogy felvilágosítsd a nővért.

Nem akarunk ezekről beszélni, így még a minimális elképzelés is hiányzik. Pedig a halál az élet része, tulajdonképpen születésünk óta erre készülünk, legtöbbször tudattalanul.

Rémtörténeteket persze hallunk... és reméljük nem velünk történik majd meg. Hogy tüdőgyulladásban meghalni nem mindig fertőzés következménye és hogy észre sem vesszük, hogy már kialakult. És az orvosok, ápolók nem is mondják, nem figyelmeztetnek, hogy ez már az...

Hogy amennyiben nem hirtelen távozik az illető, hanem elhúzódó leépülés következik be, milyen jelek vannak, amikről, ha tudnánk, talán jobban készülnénk, értenénk. Nem ragaszkodnánk annyira a haldoklóhoz, hanem engednénk. Ha tudnánk, hogy a bennünk zajló folyamat egyik fázisát sem tudjuk megspórolni, mindenképpen bekövetkezik a lelkünkben. Mert így van "kitalálva". Aki nagyon nagyon tudatos, már már buddha, neki könnyebb lehet. De nem biztos.

Tanítani kellene legalább a biológia órán a középiskolában az élettani folyamatokat amik ilyenkor végbe mennek a haldokló testében és tudatában. Hogy felismerjük, tudjuk mi történik. Igen ez nagyon nehéz. De ha a homokba dugjuk a fejünket az nem segít.

Például, amikor jószándékból megkímélnek a halálhír közléséről mert túl fiatalnak, leterheltenek, nem felkészültnek ítélnek meg és csak később tudod meg. Így nem jutsz el a temetésre. Nem tudsz gyászolni. Amikor pedig egy közeli családtag megy el, semmilyen tapasztalat vagy lelki edzettség nincs, úgy érzed mélyvízbe kerültél.

Tehát milyen érzelmi és mentális fázisokon megyünk keresztül?

-Minden felerősödik és előkerülnek az emlékek és történetek. Hallod a hangját a fejedben, most ezt válaszolta volna, ő így szokta csinálni. Nézed a fotelben az üres helyét, látod, ahogy a konyhában áll a tűzhely előtt és főzi az ebédet.

-Megélénkül benned a női generációs vonal, a női felmenőid története. Meglátod az összefüggéseket a sorsuk között és látod a fejlődést, ami oda vezetett, hogy megszülethettél és magasabb szinten élheted az életed, mint Ők. Ez szintén sok lelki fájdalommal járhat, mert nem csak anyukádat gyászolod, hanem Őket is....

-Érzelmi hullámvasút, fájdalom,harag, szomorúság, közömbösség, együttérzés másokkal, az elhunyt szenvedésével.

-Felfoghatatlan hiányérzet.

-Betegségek, ki miben halt meg, mi az amit örökölhettem. A halál oka a halotti bizonyítványon.

-Az érzés amikor az orvos a szemedbe mondja, hogy haldoklik az anyukád. Pedig tudtad, és kíméletesen közölte, de mégis... beléd égnek ezek a helyzetek.

-Már te vagy a legidősebb nő a családban. Ezzel óhatatlanul el kell ismerni magunknak, hogy a mi életünk is véges, és lehet, hogy már kevesebb van hátra mint ami eddig volt. Mi az ami fontos, az idő pazarlása már nem engedhető meg.

-Az agyadban egymás után jönnek a képek, attól függően milyen körülmények között veszítetted el Őt. Nem hagynak nyugodni, becsukod a szemed és látod.

-Ha ápoltad, végig kísérted, eltemetted, végtelen kimerültséget és fáradtságot érezhetsz.

-Energiahiány, mivel össze vagyunk kötve egymással egy láthatatlan szállal. Ez a kötés az édesanyánkkal a legerősebb, hiszen általa jöttünk a világra. Tudományosan is megállapított, hogy biológiailag is kicserélődnek a sejtek az anya és a magzat között, és évtizedekig ott vannak egymás szöveteiben. Ezek az úgynevezett kiméra sejtek. Ha kicsit tovább gondolom, akkor ez a tudományos megállapítás csak annak a bizonyítéka, hogy energetikai kötés van közöttünk. Mikor az egyik fél kilép, ez a kötelék a földi síkon megszakad. Egy hatalmas űr keletkezik és ez képződik le energiahiányban, kimerültségben ürességben. Ez természetes és szükségszerű.

-Körülötted mindenki küzd a saját megélésével, sokszor irreális viselkedéssel kell szembe nézned mások felől. Nehéz megőrizni a kontrollt, hogy legyen energia az elintézendőkre.

-Már soha nem lesz semmi olyan mint eddig volt, ez hetekig is eltarthat mire eljutsz idáig, de akkor letaglóz a felismerés.

-Már ezt sem tudom megkérdezni, nem tudom felhívni. Nem törlöd ki a telefonszámot soha, akkor sem, ha már nem él. Időnként felhívod és meghallgatod: Ezen a számon előfizető nem kapcsolható. Azt hiszed megbolondultál. Pedig nem, csak máshogy dolgozod fel.

-Álmodsz. Sokat. Ott van veled és boldog, egészséges, vagy rémálmaid vannak.

-Hogyan lehetett volna máshogy csinálni a kórházat, az orvossal máshogy beszélni, miért nem tudtam hazahozni, otthon meghalni.

-Mi volt az utolsó tiszta mondata, mikor fogtad meg utoljára a kezét.

-Miért nem bírtam ki azt az utolsó három órát mellette a legvégén? Talán ez a legnehezebb, mert az agyaddal tudod, hogy már nem bírtad, Ő már nem volt magánál, felelős voltál apádért is, haza kellett vinni. Pedig láttad, hogy érzékeli a búcsút, de már nem tud reagálni. Kínzó gondolatok és érzések.

Bármilyen minőségű volt vele a kapcsolatod, jó vagy rossz, mindenképp szembe kell nézni ezekkel. Általában egy komoly belső munka is szükséges.

Hogyan lehet ezt megélni, túlélni, kezelni, meggyászolni?

Érdemes végig gondolni a generációs mintákat, az érzelmi fájdalmakat gyógyítani, a kínzó képeket eltávolítani a tudatból. Sírni. Pihenni, időt adni magunknak. Kibeszélni.

Mivel? Energetikával, stress release kineziológiával, mély meditációs utazással, az érzelmi feldolgozás nem spórolható meg, önmagában csak a mentális munka nagyon kevés.

A halál egy másik tudatállapot, lezárás és tovább lépés egy másik világba.

Életünk során sok kis lezárást élünk meg. Most azonban egy nagy közel 30 éves ciklus utolsó két hónapjában vagyunk. Mindjárt a Bak havában, egyébként is sok idős ember távozik ősszel és télen az élők sorából, de most még többen lépnek tovább, befejezik ezt a nagy kört.

Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy a szüleink még fiatalok, akkor csak egy nagy újrakezdést vagy váltást kell megélnünk egy adott életterületen.

Tavasszal minden újra indul, egy másik szinten. Friss tervek és energiák, új motivációk, kimozdulás ebből a ködből, amit jelenleg a Neptunusz és Szaturnusz a jegy utolsó fokán jelképez és minden szinten lezár.

A halálról őszintén, a jelen időminőség kapcsán

Hozzon létre weboldalt vagy webáruházat a Mozello segítségével.