A halálról őszintén, a jelen időminőség kapcsán
Ezért egy mindig aktuális témát hozok, ami a lezárásról szól. Mert örök körforgásban élünk, egyszer mindennek vége szakad. Az életnek is. A természet is alszik és visszahúzódik, ahogy a lélek is. De ez a technikai és uniformizált világ erre nincs tekintettel, ezért belepörgeti az embert a rohanásba. Semmire nincs idő. Nincs egyéniség csak protokollok amiket a társadalmi szokások ránk erőltetnek. Boldog aki ebből ki tud maradni.
A bűntudat, hogy miért nem szóltál, pedig pontosan tudod, hogy amikor éjjel ott hagyod a kiszolgáltatott helyzetben a hozzátartozód, nem mered megtenni, hogy felvilágosítsd a nővért.
Például, amikor jószándékból megkímélnek a halálhír közléséről mert túl fiatalnak, leterheltenek, nem felkészültnek ítélnek meg és csak később tudod meg. Így nem jutsz el a temetésre. Nem tudsz gyászolni. Amikor pedig egy közeli családtag megy el, semmilyen tapasztalat vagy lelki edzettség nincs, úgy érzed mélyvízbe kerültél.
Tehát milyen érzelmi és mentális fázisokon megyünk keresztül?
-Megélénkül benned a női generációs vonal, a női felmenőid története. Meglátod az összefüggéseket a sorsuk között és látod a fejlődést, ami oda vezetett, hogy megszülethettél és magasabb szinten élheted az életed, mint Ők. Ez szintén sok lelki fájdalommal járhat, mert nem csak anyukádat gyászolod, hanem Őket is....
-Érzelmi hullámvasút, fájdalom,harag, szomorúság, közömbösség, együttérzés másokkal, az elhunyt szenvedésével.
-Betegségek, ki miben halt meg, mi az amit örökölhettem. A halál oka a halotti bizonyítványon.
-Az érzés amikor az orvos a szemedbe mondja, hogy haldoklik az anyukád. Pedig tudtad, és kíméletesen közölte, de mégis... beléd égnek ezek a helyzetek.
-Az agyadban egymás után jönnek a képek, attól függően milyen körülmények között veszítetted el Őt. Nem hagynak nyugodni, becsukod a szemed és látod.
-Energiahiány, mivel össze vagyunk kötve egymással egy láthatatlan szállal. Ez a kötés az édesanyánkkal a legerősebb, hiszen általa jöttünk a világra. Tudományosan is megállapított, hogy biológiailag is kicserélődnek a sejtek az anya és a magzat között, és évtizedekig ott vannak egymás szöveteiben. Ezek az úgynevezett kiméra sejtek. Ha kicsit tovább gondolom, akkor ez a tudományos megállapítás csak annak a bizonyítéka, hogy energetikai kötés van közöttünk. Mikor az egyik fél kilép, ez a kötelék a földi síkon megszakad. Egy hatalmas űr keletkezik és ez képződik le energiahiányban, kimerültségben ürességben. Ez természetes és szükségszerű.
-Már soha nem lesz semmi olyan mint eddig volt, ez hetekig is eltarthat mire eljutsz idáig, de akkor letaglóz a felismerés.
-Álmodsz. Sokat. Ott van veled és boldog, egészséges, vagy rémálmaid vannak.
-Hogyan lehetett volna máshogy csinálni a kórházat, az orvossal máshogy beszélni, miért nem tudtam hazahozni, otthon meghalni.
-Miért nem bírtam ki azt az utolsó három órát mellette a legvégén? Talán ez a legnehezebb, mert az agyaddal tudod, hogy már nem bírtad, Ő már nem volt magánál, felelős voltál apádért is, haza kellett vinni. Pedig láttad, hogy érzékeli a búcsút, de már nem tud reagálni. Kínzó gondolatok és érzések.
Karácsonyi fények
Elérhető: Karácsonyi fények

Tölgyes erdőkert
Írásaim jelenleg főleg kert témában olvashatóak a Facebook Tölgyes erdőkert oldalán. Azon okból kifolyólag, hogy kicsit átalakulóban vagyok és a kert és gyógyítás kapcsolatán dolgozom, a tágabb környezet hűen tükrözi bensőnket, annak kivetülése.
Arcdiagnosztika és Schüssler-só terápia
Copyright Ⓒ 2024 - Minden jog fenntartva
-
Péter Emőke

Kronobiológiai pszichogenetika
Amikor megszületünk, szüleinktől különböző tulajdonságokat örökölünk. Emellett pedig hatással van ránk a születés pillanatában a Föld energia-információs állapota, ezek egész életünkre kihatnak és befolyásolnak minket.
A
kronobiológiai elemzéssel megismerhetjük milyen fizikai, érzelmi és intellektuális
típusba tartozunk. A megértés, hogy miért és hogyan működünk a különböző
szinteken, már sok embernek segített, hogy elfogadja saját magát és másokat,
emberi kapcsolatokat tudtak rendezni vagy békésen külön válni. Ráláthatunk
arra, hogy gyerekeink milyen reális fizikai és szellemi teljesítményre képesek
az iskolában, milyen típusú mozgásra, és tanulásra van szükségük. Tájékoztatást
ad fizikai gyengeségeinkről, energia központjaink működéséről.
A személyiség-modell elemzés tartalmazza a típusokhoz hozzá rendelhető Bachvirág esszenciákat is.
Most ismét elérhetővé vált nálam ez a könnyen érthető és hatékony módszer.
