Energia és Tér
A Hely Szelleme
Apám mindig ezt mondta, amikor elmentünk egy történelmi helyre vagy túráztunk valahol: Nézzétek a Hely Szellemét! Mindig megálltunk és figyeltük, milyen hatással van ránk. Már gyerekként is éreztem, vagy inkább megéreztem, hogy milyen energiák vannak, jól érzem magam ott vagy sem, mert nagyon érzékeny vagyok. Ez egy adottság, de nem vagyok egyedül ezzel.
A természetben majdnem teljesen biztos, hogy jó érzéseket kelt benned és feltölt a táj szépsége. Az összes érzékszerveddel letapogatod a környezetet, és beszívod magadba a föld és a virágok illatát, a levegő erejét és a növények megnyugtató zöld színét, a csendet. Történelmi városokban, műemlékeknél már kicsit más a helyzet, a Colosseumban érzed a gladiátor küzdelmek ott hagyott nyomait, a félelmet, a feszültséget, az élethalálért vívott harcok szagát, a vérszagot, látod a történeteket és emberi sorsokat. Visegrádon a fényes lakomák, ínycsiklandó fogások varázsolnak el, még étterem is van, ahol középkori ételeket fogyaszthatsz, még teljesebben felidézve azt a kort, és hallod a zenét, elképzeled a palotát, a csodás szobrokat és faragásokat az épületeken. Ha elmész egy kiállításra és megcsodálod a képeket vagy szobrokat, befogadod azok mondanivalóját.
Ez mind hat rád, akkor is, ha nem vagy tudatában, csak elmész és megnézed, kipipálod, de mind üzen valamit és megérinti a lelked.

A tér tehát nem csak tárgyakból áll, hanem az oda bevitt vagy ott létrejött hangulatból is. Lenyomatot hagynak a párbeszédek, veszekedések, de az öröm és zene is vagy a közös összejövetelek is. Ha rendszeresen végzed ugyanazt a tevékenységet a szobádban, annak a rezgése is kialakul. Pl a nappaliban mindig a szőnyegen meditálok, a jó rezgések ott maradnak és felgyűlnek. Elég odamenni és jól érzed magad.
Gondolj csak egy rendelőre a sok beteg emberrel vagy egy bírósági épületre, ahol a vitás kérdéseket tárgyalják nap, mint nap. Mennyi harag szomorúság és félelem van jelen ezeken a helyeken. Egész élettörténetek és sorsok gyűlnek fel. Beivódnak a falakba is. A rendelőkben és a kórházakban még rosszabb a helyzet.
Amikor Pannonhalmán voltam és bementünk a templomba, nem égett egy füstölő sem, nem illatosítottak, mégis azonnal megéreztem a hely jellegzetes energiáját és egy fűszeres gyógynövényes illatot. Kerestem honnan jöhet, végig, amíg bejártuk a különböző termeket, de sehol nem láttam semmit. Szinte beleivódott a falakba és a térbe ez az illat. Az altemplomban, nekitámaszkodtam az oszlopnak, behunytam a szemem és éreztem, hogy ez egy szent hely. Régen sok szerzetest avattak itt fel, nagyon tiszta volt az érzés, mint a friss levegő a hegycsúcson. Egyszerre volt üres és tiszta. Az imák felszentelték a teret. Oda csak az mehetett be, aki lelkileg megtisztította magát. Ma is érezni, ha rá tudsz hangolódni és egyedül tudsz maradni, sajnos a vezetett csoportok elveszik ezt a lehetőséget, nincs csend. Ezért egyedül érdemes menni.
Menj csak be egy plázába…. hatalmas különbségek vannak a terek és az emberek lelkiállapota között is. Azért mert nem látsz valamit, attól még ott van a lenyomata.

Ha ezzel készen vagy, kezdj neki. Javasolt még, hogy egyedül legyél otthon és helységekként haladj. Nálam okosabbak a bejárati ajtótól mondják a kezdést, óramutatóval egyezően, mások ellenkezően. Szerintem hagyatkozz a megérzésedre. Általában véve is, tedd azt, amit a legjobbnak érzel, nem kell mereven ragaszkodni.
-Hívd a segítődet, felsőbb erőket, hitednek megfelelően és kérd meg, hogy támogasson, amíg elvégzed a tisztítást.
-Járd végig a falak mentén az összes helyet és a füstölőt lentről felfelé mozgatva tisztíts. A fehér gyertyát tedd a szoba közepére, mindig ott ahol éppen jársz, de tehetsz mindenhova egyet, én körbe szoktam vinni, mindig oda, ahol épp dolgozom. Ha van valamilyen technikád, azzal a gyertyát be is avathatod vagy hozz megszentelt gyertyát. Nekem a tihanyi apátságból volt régen, nagyon szerettem. Ha ilyen helyen jársz és szereted, hozz belőle otthonra, imádsághoz, halottak napjára, ünnepekre.
-Vedd elő a csengőt és harangozd végig a teret. Eközben imádkozhatsz, mantrázhatsz, elmondhatod a rózsafüzért is vagy pozitív gondolatokat is kimondhatsz. Csengő helyett hangtál vagy tisztító zene is alkalmas. Ha szeretnéd, végig tapsolhatod a lakást szintén a falak mentén haladva majd a szobák közepén is.
-A füstölőt gyertyát ott is hagyhatod, amíg leég, figyelve a biztonságra.
-A csengőt, hangtálat tisztítsd le hideg vízben, ha szeretnéd, én nem szoktam, de máshol olvastam erről.
-Végül szellőztess ki, nekem sokszor kellett már menet közben is ablakot nyitnom, mert annyira felgyűlt az energia.
-Lógass fel az ajtó fölé kis tasakban szárított gyógynövényeket, amelyeknek védelmi és tisztító hatásai vannak.
-Mentálisan képzett tárgyakat is tehetsz a szobákba, meghatározott funkcióval és energiával.
-Tisztán energiával is takaríthatsz, lásd lejjebb.
Ha végeztél figyelj arra, hogy lehetőleg ne hozzon be senki negatív energiát, de ez szinte elkerülhetetlen. Ilyen alkalmakkor kisebb tértisztítást is csinálhatsz, csak gyertyával vagy füstölővel, tartsd meg a teret, amennyire csak tudod. Érzékenységtől és eseményektől függően ismételd meg legalább évente az egészet. A mai világban ezt kevésnek tartom, sajnos, de ez a tapasztalatom. Azonban meghatározhatod, kiket engedsz be az otthonodba, megválogathatod az embereket és a barátokat is.

Otthon
Az otthonunknak is van egy kisugárzása. Arra vágysz, hogy amikor haza érsz, nyugalom, csend, rend és béke várjon. Innen tudsz feltöltődni. De bárhonnan érsz haza, magaddal hozod a munkahely, a közlekedés a bolt és más emberekkel való kapcsolódásaid energiáját. Az egész napi hangulatodat és az eseményeket, amin keresztül mentél. Akikkel együtt élsz, ugyanezt teszik. Ehhez jön még az otthoni élet minden történése. Tehát nem egyszerű megőrizni a vágyott miliőt.
Ha új lakásba költözöl, sosem tudhatod mi vár rád, az előző lakók élete ott rezeg a térben, beleértve a betegségeket és esetleges halálesetet is. Soha ne hagyd, hogy ezek az energiák hassanak rád, minden ilyen esetben, költözéskor takarítsd ki a teret. Ha nem tudod, kérj meg valakit erre.
Többször segítettem már eladhatatlan lakásoknál és veszteségesen működő üzlethelységeknél rendbe tenni a dolgokat. Az évek óta az ingatlanpiacon hirdetett ház egy hét alatt elkelt. A cukrászda, amitől meg akartak szabadulni, felvirágzott és ma már nem csak megújult kínálattal várja a vendégeket, hanem nyári estéken zenés programokkal és felolvasó estekkel vonzza az odalátogatókat. Természetesen ehhez kellett az ember gondolkodásának a megváltoztatása is és a negatív hitek elengedése, valamint sok cselekvés. De a térben más lenyomatok is voltak bőven, amikhez semmi köze nem volt a tulajdonosnak, viszont hátráltatták.
Az otthonod a menedéked-tértisztítás
Hogyan állíthatod vissza a kívánt állapotot, ha nem érzed magad jól, nem tudsz megfelelően pihenni, akár rosszul alszol?
Takaríts ki és tegyél rendet, ez a legfontosabb. Vidd ki a szemetet, lomtalaníts. Szabadulj meg minden felesleges tárgytól. Ha valakivel már nem tartod a kapcsolatot, mert összevesztetek, és kaptál tőle egy ajándékot, add el, vagy add tovább, dobd ki érzésed szerint.
Régen minden tavasszal kimeszelték a falakat, manapság már nem teszünk ilyet, de a pókhálózás, nagyobb takarítás alap, mielőtt elkezded a tér tisztítását.
Fürödj meg és vegyél fel tiszta ruhát. Csillapítsad le az elmédet, meditálj, hallgass zenét vagy használd a saját módszered.
A kellékek, amire szükséged lesz.
Fehér gyertya
Virágszirom, de ha erősebb hatást szeretnél használj kristályokat. Az ametiszt vagy hegyikristály mind alkalmas erre a célra, de választhatsz mást is attól függően melyiket érzed közel magadhoz. Bármi mellett is döntesz, mindig tedd a szoba közepére.
Füstölő, ha nem szereted vagy nincs, akkor 100%-os tisztaságú illóolajat használj. Nekem Doterra van, még sosem csalódtam a minőségében, bár drága, de folyamatosan ellenőrzött.
A tömjén, szantál, zsálya tökéletesen megfelel. Tisztítás után még használhatsz más illatokat is, attól függően milyen hatást szeretnél elérni.
Csengő vagy hangtál. Ha egyik sincs, tegyél be ilyen zenét. Tibeti harangok néven van egy szuper tisztító zene fenn a youtbe-on.

Energia és tértisztítás
Akinek van energia a kezében, beavatott, magának és másoknak is könnyebben tud segíteni. Mielőtt elindultam volna egy energetikai úton, évekkel előtte történt velem a következő. Az új házat takarítottuk festés után, ráadásul akkor még nem volt bevett szokás mindent lefóliázni, a padlót pedig a fugázás után nem törölték le rendesen a kőművesek. Muszáj volt sikálni is, mert a felmosás nagyon kevésnek bizonyult. A nap végén azt vettem észre, hogy a jegygyűrűm teljesen eldeformálódott a kezemen, ovális alakja lett, de nem szabályos. A 153 centi és 50 kg nem magyarázta meg a jelenséget sehogyan sem. Akkoriban fogalmam sem volt még semmiről csak csodálkoztam mi is történhetett. Utólag tudom, hogy már így születtem, az átlaghoz képest magas és tiszta energiaszinttel, amit még a társadalmi negativitások és a saját akkor rossz minőségű életem, és párkapcsolati akadályaim sem tudtak tönkretenni. Ez később ki is derült, amikor elkezdtem kézrátételes gyógyítással foglalkozni, mivel nekem azonnal működött az energia és mindent éreztem, amit kellett.
Ha ezekkel a tanácsokkal nem
boldogulsz vagy kevésnek érzed, keress meg, vállalok tértisztítást és védelmet
is.
